2013. július 23., kedd

Mandragora Scream - Dark Lantern

(Sötét lámpás)

Soha többé nem ízlelem szenvedélyed
Ez a hiábavaló, elhaló hívás...
Az áldozathozatal során soha nem veszítem el sötét vezetőm...
Kábultan sötét, múló kiáltásomtól, mi elveszi a hűvös fényt,
Egy holttesthez hasonló, kísértet járta lidércnyomásban meghalok...

Soha az életben
A ma este után
Sóhajaimon át
Nem változol
Hazudok

A pusztulásból mindig új keletkezik, tudásból fakadó szitkozódás,
A fény sosem huny ki, Sötét Lámpás, sötétlik a fényben...

E hullámzó ragyogás, eltelve az örvénytől,
Arcodba vésed az eget kémlelő tekintetem,
Falánk báj és bujaság.
Összeszorítja szíved,
Jajgatásod szent ölelések felemelkedésén át.

E könnyfolyamon át hörgök, érzem, hogy egyre sötétebb lesz...

A pusztulásból mindig új keletkezik, tudásból fakadó szitkozódás,
Talán e fény, Vak Lámpás, a Csendben, elvakítja elmém...

A pusztulásból mindig új keletkezik, tudásból fakadó szitkozódás,
A fény sosem huny ki, Sötét Lámpás, sötétlik a fényben...

A pusztulásból mindig új keletkezik, tudásból fakadó szitkozódás,
A fény sosem huny ki, Sötét Lámpás, sötétlik a fényben...
A pusztulásból mindig új keletkezik, tudásból fakadó szitkozódás,
Talán e Lámpás a Csendben, sír...és hazudik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése