2013. május 11., szombat

MEJIBRAY - Anemone


Szellőrózsa

Aznap megtanítottad nekem
Az élet értelmét, a nevetést, ahogyan élnem kéne…
Aznap megtanítottad nekem
Sajnálom… hogy végül elfordultam tőled

(2007 áprilisában hátat fordítottam a valóságnak, és megpróbáltam tönkretenni magam
Minden nap a szűnni nem akaró hányinger és fejfájások, csak a veszteség érzése vett körül
Anélkül, hogy tudtam volna, mennyire megbántottalak, amikor megráztam fejem szavaidra
Csak ültem, karjaimat térdem köré fonva)

Fehér ágy, fehér szoba… ablak, amit nem ismerek fel
Te… te, aki belém láttál
Csak rám mosolyogtál, és csendben nedvesség gyűlt orcádra

Átdöfött erek a karjaimon, fáj az egész testem
Egy pillanatra lehunyom szemem, majd visszafordulok
Nevetsz, s azt mondod, „Örülök,” mire én némán megrázom fejem

Nem értem, mit jelentenek azok a virágok
Amiket ezen a ragyogó áprilisi napon adtál
„Máskor is meglátogatlak,” mondtad, és
Csendben megcsókoltál

Aznap megtanítottad nekem
Az élet értelmét, a nevetést, ahogyan élnem kéne…
Aznap megtanítottad nekem
Sajnálom… hogy végül elfordultam tőled

Ugyan látni akarlak
Az óra mutatója cserbenhagy
„Ne kelljen aggódnom miattad, oké…”
Ez volt az utolsó üzenet tőled

Kíváncsi vagyok, vajon végül meggyűlöltél-e
Még mindig nem tudok leszokni a körömrágásról
Eltelik egy hónap, és kapok egy ismeretlen hívást
Az időt átitatta a nemlét…

Nem is értem, mit jelentett az a hívás
Ezen az esős áprilisi napon
Nem mondtam neked, hogy „Gyere máskor is”
Egyedül a csendben, fejemre húzom a takarót

Aznap megtanítottad nekem
Az élet értelmét, a nevetést, ahogyan élnem kéne…
Aznap édesanyád azt mondta
„Az a lány örökre megnyugvásra lelt”

Aznap megtanítottad nekem
Az élet értelmét, a nevetést, ahogyan élnem kéne…
Aznap megtanítottad nekem
És végül elfordultam tőled…
Aznap megtanítottad nekem
Milyen fontos vagyok én, a család, és hogy ezután mi következik
Aznap megtanítottad nekem
És végül elfordultam tőled…

Nyughelyednél, a sírkő előtt
Csendben álltam
A virágok, amiket felajánlottam, tele voltak iróniával
Aznap arra bírtam a virágokat, hogy azt mondják
„Találkozhatunk még újra, ugye?”

(Azóta 5 év telt el, és még mindig élem az életem
A lét értelme, ahogyan a dolgoknak lenniük kell… még ma sem igazán értem
De vajon az, hogy így is képes vagyok élni, nem maga az „értelme”?
Legalábbis megtanultam így gondolni az egészre
Vajon a mai napig képes voltam-e úgy élni, mint ahogy te tetted?
Irónia bőséggel, neked…)



Megjegyzés: A szellőrózsa, avagy anemóna bevett jelentése „végtelen szeretet”, de szimbolizálhat múló szerelmet, vagy múló álmot is… tényleg ironikus, mi?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése