2011. augusztus 7., vasárnap

Kagrra, - Tsurezure Naru Mama Ni...

(Semmit se tehetek, de...)

A szél halkan fúj,
Cirógatva a hajnali harmatból készült színek szivárványát.

Az évszakok elmúlnak, a táj feltárul,
És bizonyosan megfeledkeztem az idő múlásáról.

A bánat, szívfájdalom és gyűlölet megmaradt.
Hol van azon napok kérdő mosolya?
Szerelem, vágyakozás és gyengédség szorítja szívem.
Hol van azon napok ragyogása?

Még a halhatatlan fehér felhők is átúszva az égen,
Sírnak irántam érzett szánalmukból, egyedül hagynak.

Az évszakok elmúlnak, a táj feltárul,
És ahogy az idő telik, betemetkezem egyedül az árnyak sűrűjébe.

Megremegve az évszakoktól, nekitámaszkodom a tájnak,
Elveszve maradok, ahogy az idő telik.

Szeretem őt, szeretem őt, szeretem őt még most is,
Tovább akarom álmodni e melegséget.
Számolom nosztalgikus, halványuló emlékeim,
És titokban várom a napot mikor visszatér.

A tavaszi új élet sóhajában és a nyár csillámló forró levegőjében,
Semmit se tehetek elsöprő szerelmem ellen.
Ősszel, mikor minden lehull és a télen, mi megőrzi sóhajaim,
Semmit se tehetek elsöprő szerelmem ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése