2011. július 29., péntek

LM.C - The Midnight Museum 4

(Az éjféli múzeum 4)

Még senki sem látta , a képzelet paradicsoma,
Megszokott ritmusban, egyre nagyobbra és nagyobbra nő,
Ez egy hely melynek nincs teteje és alja, bal és jobb oldala.

Egy üstökös bekúszott az ablakon, suttogva.
Egy pompás üveg könnycsepp, egy elvághatatlan pókháló.
A négyszögletű Hold tovább forog.
Az erdőben, ugyanakkor egy tó.
Kötéltáncunk egy zongorahúron,
Ha bekötött szemmel megyünk végig a kötélen,
A félelem lassan eltűnik.

Mona Lisa, Vénusz, ne sírjatok,
Gyertek velem, törjünk ki az unalmas keretekből.
Kiszökünk egy világba, mit korábban sosem láttunk,
A térkép mit valaki rajzolt többé nem pontos.
Be vagyunk zárva a megszokott érzelmek börtönébe,
Felejtésre vágyva.

A fényben úszó apró csillámok,
Lettek útjelzőink a teljes sötétségben.
Egy hely, hol nincs "jövő", "múlt" és "jelen".
Most lassan eltávozunk a kijáraton.
Ha követjük a pöttyös árnyakat,
Azzal egy időben elfeledjük a visszavezető utat.

Szeszélyek, Jézus, Próféciák, egyre szélsőségesebbekké válnak,
Senki sem vállalná a felelősséget, ha
Baleset történne, vagy elvesznénk félúton,
Mióta ki lettünk választva, hogy itt legyünk.
Papaya, mangó, eper,
Képtelen vagyok választani.
Ez vágyaim őrültsége,
A másik gyomrom folyton korog.

Mona Lisa, Vénusz, ne menjetek,
Könyörgök, ne hagyjatok egyedül.
Mindig felébredünk, az álom legfontosabb részénél.
Morariteibuurokun moratoriamu, senkit sem érdekel mi ez.
A szabadság már telített,
És mi csak eluntuk magunkat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése