2011. június 27., hétfő

Buck-Tick - Jupiter

Jupiter

Elindulok, nézem a hold gyűrűjét
És megpillantok egy magányos hullócsillagot
Csakhogy onnan oly aprónak tűnsz
Ahogy gyengéden integetek

Vörös cseppek szánkáznak le orcámon, ez legalább a búcsúnk jele lesz

Az elejétől fogva tudtam, így kell lennie
Bárcsak visszatérhetnél... csak egy kis időre
Elfeledkeznék a késről, ami teljesen
Szétszakítja szívem, egyre mélyebbre hatol

Utókép, felsejlik, majd eltűnik szemhéjam mögött
Fény, ami egészen édesanyámra emlékeztet
Majd könnyek, vér, és mindenki elpusztul
Hamarosan csak távoli emlékek lesznek

Vajon ha tovább gyászolok
Mikor tudok ismét kedves lenni?
Búcsú a valaha kedves, mosolygós arctól
Vajon ma este is egyedül kell aludnom?

Vörös cseppek szánkáznak le orcámon, ez legalább a búcsúnk jele lesz
Ma este még a hold gyönyörű könnyei is foltot hagynak testemen

Vajon mennyire fájhat egy embernek?
Talán ma este megint kedvessé válhatok?
Búcsú a valaha szomorú, mosolygós arctól
Vajon ma este is egyedül kell aludnom?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése