2011. március 15., kedd

Versailles - Philia

A szerelemmel telt szív egy tüskékkel körbeláncolt börtönbe zárva
Csak egy pillanat építi fel
Ezt a kicsi, fájdalommal teli világot

A nevető erkölcstelenség a magányos szerelem csapdájába esett
Remélek és szeretek, ezért vagyok még mindig életben

Az a kiáltás, az a fájdalom, mindkettő átölel engem
Már megöltek, de még mindig szeretni akarok
A bezárt világból feltekintek az égre
Ezen az éjjelen még a sötétséget is fény világítja meg

A felhők elhomályosítják a holdat
A végzet visszhangzik szívemben

Illúziók és vágyak a magány csapdájába ejtették álmaimat
Még a vihar alatt is virágzok majd, erős és nemes maradok

Az a kiáltás, az a fájdalom még éjjel is üldöz engem
Már megöltek, de még mindig segíteni akarok
A bezárt világból feltekintek az égre
Felszakították a jövőt, sötét felhőkkel befestve

Az embereket elárasztja a félelmük
A hangokat átültetve egy élő nyelvre, elhalványulnak
Ah… úgy szól, akár egy gyászos szimfónia

Újra élni kezdek, csodálatos módon
Átölelem az összes szenvedést és gyötrelmet
Egyet kívánok kedvesem, ha hiszünk ebben
Ezen az éjjelen, a sötétségben is virágzunk majd

Kiűzés - a halál íze, eléri szerelmünket a lelkemben
Kiűzés - a múlt napjai, választok, a szerelemért kétségbeesésbe zuhanok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése