2011. február 26., szombat

Versailles - Sforzando

Kopár fák könnyezik az eget
A hulló hó a repedésben táncol
Ahogy a bizonytalanság folytatódik
Kinyújtott kezekkel várok rád

Csak egy fehér lélegzet...
Ami nem válik hanggá
Látványom feloldódik a hóban
Ami szüntelenül hullik

A fehér virágok, mik vadul táncolnak arcodon
Élénken ragyognak
Engedd, hogy ezekben a karokban tartsalak
Oly szorosan, amit eddig nem tudtam

A szélben, ami valahol messze süvít
Nem hallom az igazi érzéseidet
Mindig, amikor ráébredek, hogy ez mit jelent
A fájdalom a mellkasomba markol

Az aggodalom pillanataiban
Ajkaid remegnek
Ebben a könyörtelen hóesésben
Átöleltelek téged

"Ha valaha tudtunk találkozni... ha valaha találkozunk...
nem leszel itt?"
Szeretnélek szorosabban és gyengédebben átölelni
Ezekkel a karokkal

Ilyen felelősségben
Mindig elrejtem könnyeimet
Ez jó így... ez jó így...
Látványom most... elhalványul

Ragyog jobban kedvesem
Át akarlak ölelni
"Egy nap majd újra sírni fogok"
Ezt mondtam, miközben megérintettem arcod

A fehér virágok, mik vadul táncolnak arcodon
Élénken ragyognak
Engedd, hogy ezekben a karokban tartsalak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése