2011. február 9., szerda

Anna Tsuchiya - Kuroi Namida

(Fekete könnyek)


Már nem számolom, hány éjjelen át reméltem, hogy nem lesz holnap
Elvesztek az álmok és a szerelem, elmosta az eső, csak sírok, sírok, sírok…

Mit kellene tennem
Tudok úgy élni, ahogy most vagyok, az igazi énem nélkül?
Még nem tudok hinni magamban, tehát miben kéne hinnem?
A válasz oly közeli, mégse láthatom

Fekete könnyeim hullnak
Nincs semmim, oly szomorú vagyok
És képtelen, hogy mindezt szavakba foglaljam
Egész testemben érzem ezt a fájdalmat
Nem bírom tovább a magányt

Éjjel kifáradok a sírásban és felöltöm szokásos arcomat,
ami nem a sajátom
El kell rejtenem a gyengeségemet, és mosolyt erőltetni…

Nem ez a legnehezebb dolog a világon,
Hogy igazi önmagad nélkül élj?
Ha lenne valamim belőled, valami megfoghatatlan
Nincs szükségem már a törékeny dolgokra

Még akkor is, ha fekete könnyeim hullnak, és ordítok
A holnap ismeretlen arcával el fog jönni értem
És ugyanazzal a fájdalommal kell majd szembenéznem
Ha ezek a napok folytatódnak
El akarok menekülni a messzi távolságba
Bár tudom, hogy ez önző dolog…

Fekete könnyeim hullnak
Nincs semmim, oly szomorú vagyok
És képtelen, hogy mindezt szavakba foglaljam
Egész testemben érzem ezt a fájdalmat

Még akkor is, ha fekete könnyeim hullnak, és ordítok
A holnap ismeretlen arcával el fog jönni értem
És ugyanazzal a fájdalommal kell majd szembenéznem
Ha ezek a napok folytatódnak
El akarok menekülni a messzi távolságba
Bár tudom, hogy ez önző dolog…

1 megjegyzés: