2010. november 10., szerda

Kagrra, - Jyuso

A temetés ideje

Mindenki igazán szánalomra méltó, tenyerükkel befogják fülüket
És mintha hallnák az elhaló, neheztelő hangot*

A Föld kékbe borul
A mennyek indogóba hanyatlottak
A ragyogás már rég tovatűnt
Egy tiszavirág életű, omladozó álomszerű város
Egy rohanó civilizáció nem engedelmeskedik szemeinek, még az életben sem
A korlátozó, vakító sötétség felé, tested eltaszítottad

Mindenki igazán szánalomra méltó, üres szemgödrök nyitva a szörnyűségek felé**
És mintha rokonszenveznének a csodálatos katasztrófákkal

Komor, vörös fényben úszó fellegek
Egy ultramarinkék, elmosódó hegygerinc
A ragyogás már rég tovatűnt
Egy tiszavirág életű, omladozó álomszerű város
A lángoló tetemek közt kúszva***
Izgő-mozgó férgek gyűrűjében
Én magam, letaszítva, elmerülök a bűnökben

Ismételve újra és újra...

Mindenki igazán szánalomra méltó, oly szorosan kapaszkodnak mantráikba
És mintha az atomok is egy visszataszító vég felé rohannának

Egy isten tintába rejtve
Egy diktátor fehér glóriával
A ragyogás már rég tovatűnt
Egy tiszavirág életű, omladozó álomszerű város
Üvöltő reménytelenség
Mindezek után, előnyünkre válik átlátszóságunk
Sok, sok alkalommal, Hádész csodász tesz

A ragyogás
Már rég tovatűnt
A lelkek dala melyek ragaszkodtak az önzéshez, akár ez a szív...

*Az eredeti japán szövegben szereplő kanjik miatt, ez a sor leginkább azt próbálja kifejezni, hogy az elménket elérő hanghullámok előbb áthaladnak egy kis víztócsán/tavon.
**Szintén a kanjik miatt ez azt fejezi ki, hogy az embereket csak a szörnyűséges dolgok érdeklik.
***Itt a tetem kanji van a szövegben, de azt énekli, hogy 'hús'.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése