2010. október 31., vasárnap

KOKIA - Tomoni

(Együtt)

Az eső szüntelenül hull,
E fagyott Földön.
Szívem darabokra szakad,
E hegyfokon.
Megosztottál velem
Egy darabot a tenger erejéből,
És az ég végtelen távolságából.
Egy magányos fénysugár
Ragyog át a felhők közül.
Ha kinyújtom kezeim,
Áramlani fog felőlük.
Örökké bámulom az eget,
Ezért hallhatom hangját, ha közelít.
Hallgasd a Föld hangját,
A hömpölygő hullámokat és a dühös eget.
E Földön születtünk,
Ezt a vizet ittuk.
Nem felejtem
A talaj illatát.
A hegyek,
És az erdők,
Hová tűntek?
Az áramlás időt vesz igénybe,
Hogy végül egy úttá váljon.
Emlékezz,
Az emberekre akik ültettek valamit e hatalmas Földbe.
És együtt éltünk,
Szívünk egy ritmusra ver.
Minden eltávolodott tőlünk,
E fekete fehér és szürke világban.
Még az a kis zöld is,
A színek hirtelen eltűntek.
Semmi sem maradt,
Amíg még emlékszünk milyen is a zöld szín,
Hozzuk vissza együtt, hozzuk vissza együtt.
A természet mondta nekünk, hogy egy kicsit tovább fogunk várakozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése