2010. október 31., vasárnap

Alice Nine - The Beautiful Name

(A Gyönyörű Név)

Megelőzzük a csendes éjszakát
meg akarom veled osztani
Ezért most nyújtsd ki a kezed
a ketrec közepéről bámulsz

A szél vidáman játsza a tavasz dallamát

A világ végén is kerestem
Az egyetlen fontos dolgot
A hangsebességnél is gyorsabban, egybeolvadunk
Nincs szükségünk az időre

Sétálunk és elveszünk az időben, lehagyjuk egymást
Ezért most neked adom ezt a dalt
hogy a köztünk lévő fonal ne lazuljon meg

A Tejút szikrái átszúrják a szívünket
ugorjunk bele a fényességbe

A nap bánata, az angyalok parádéja
Azt akarom, hogy ne változzanak
A zongora ugyanazon díszlet előtt játszik
Újra találkozni akarok itt veled

Váljon valóra, azt kívánom
Mielőtt belefeledkezek
A találkozásainkba
Most a neved kiáltom

A csend világa
Zavaros univerzum
Kitüntetve a gyönyörű névvel
(És énekelem) a suttogó szerelmes dalt

A világ végén is kerestem
A magasztaló dal nem ér véget holnapig
Ha összegyűjtjük az elveszett darabjait
Itt és most, a nevedet fogom kiáltani

Ha el is választanak, valahol úgyis rádtalál

Alice Nine - Ruri no Ame

(Lazúrkő eső)

Ha csendben figyelek, hallom a visszhangot
A korai nyár emléke, a hortenziák évszaka…

Megpróbálsz elsétálni esernyő nélkül
A távolodó alakod, lazúrkő-színű illat, utánad kiáltok

A búcsú eljön, mint egy szélroham
Ezt a melegséget miattad érzem
Azt mondtad, értünk teszed, és integetsz
Az érzelem esője lefolyik arcomon

Amikor megpróbáltam elrejteni könnyes szemeimet
A szívverésed hangja remegett a csöndben

Mit kellett volna mondanom, mit kellett volna megpróbálnom elmondani neked? Nem vettem észre, hogy

Az eső, amely a felhős égből hullik, ezek a cseppek
Elrejtik-e a szomorúságom, és a könnyes szemeim?
Az esernyőm alatt eltakarom a szemeim kezemmel,
majd leeresztem őket, és felnézek a tiszta égre

A szívverések visszhangzanak, majd elhalnak
Magasba emelem kezemet, de nem tudom elérni
Azt a halvány fényt, és hangot
Már nem tudunk visszatérni az útra, ahol akkor voltunk

KOKIA - The rule of the universe

Az univerzum törvénye

Semmit sem akarok mondani,
És nem fontos, hogy beszéljek,
Úgy mint a természet.
Fontos, hogy itt vagyunk, de nincsenek szavak,
A születés jelentéséről.
Nem létezik, hogy elgondolkodjunk rajta,
Ha van időd, hogy elmélkedj egy ilyen dologról,
Mászd meg a hegyet.
Semmit sem akarok mondani,
És nem fontos, hogy beszéljek,
Úgy mint a természet.
Fontos, hogy itt vagyunk, de nincsenek szavak,
Ez nem szerencsejáték.
Ha teszel egy lépést előre,
Feltétlenül eléred majd a hegy tetejét.
Kapcsolódjunk be az áramlásba, ami az univerzum törvénye.
Csak tovább előre, különben elmulasztod a pillanatot.
Több mint szenvedésed, több mint hogy megkapd a választ,
Hogyan mássz, hogyan sétálj, hogy kapcsolódj be az áramlásba.
Mi, mi közelebb kerülünk.
Semmit sem akarok mondani,
És nem fontos, hogy beszéljek,
Úgy mint a természet.
Fontos, hogy itt vagyunk, de nincsenek szavak.
Közelebb kerülünk a kiúthoz,
Közelebb kerülünk a kiúthoz,
Közelebb...
Az univerzum törvénye

KOKIA - Princess Ehime

Narancssárga mandarin szeletek
Narancssárga mandarin szeletek
Mennyi lenne itt, ha megszámolnád őket? Mikor rájuk nézek, trip trip
(Itt az idő, venni egy fürdőt)
(Itt az idő, venni egy fürdőt)
(Itt az idő, venni egy fürdőt)
Narancssárga mandarin szeletek
Egy narancsszínű pomelo*, rád gondolok...
Narancsszínű álom, narancsszínű álmodozás
Csak álom volt?

*Egy déligyümölcs

A cím: Ehime Shikoku (japán egyik fő szigete) egyik prefektúrája.

KOKIA - Pinku no Zou

Rózsaszín elefánt

Rózsaszín elefánt
Rózsaszín elefánt, paoon paoon
Én egy rózsaszín elefánt vagyok, paoon paoon
Egy reggel arra ébredtem,
Hogy rózsaszín elefánttá változtam.
Hé, miért történt?
A testem könnyebb, mint gondoltam, túl könnyű.
Van erről egy elméletem.
Azt gondolom, hogy majd megyek és köszönök mindenkinek mint elefánt,
Egy masnit kötök vicces farkam köré.
És szerelésem kész is.
Mindenki elcsodálkozik könnyűségemen,
És lépéseim nagyszerűségén.
Most az utcák életre kelnek,
Gyerünk, mindenki járja az elefánt táncot!
Oké, mindenki, mindenki együtt! Oké, mindenki, mindenki együtt!
Könnyebb vagyok mint amilyennek tűnök, ne feledd,
Könnyebb vagyok mint amilyennek tűnök, ne feledd.
Rózsaszín elefánt, paoon paoon
Én egy rózsaszín elefánt vagyok, paoon paoon
"Anyu, ez egy rózsaszín elefánt!"
Könnyebb vagyok mint amilyennek tűnök, ne feledd,
Könnyebb vagyok mint amilyennek tűnök, ne feledd.
Rózsaszín elefánt, Rózsaszín elefánt, Rózsaszín elefánt, Rózsaszín elefánt

KOKIA - Ningen tte sonna mono ne

Ilyenek az emberek

A számodra tökéletessé akarsz válni?
Valószínűleg csak utánoztál valakit, igaz?
A szárnyalás bármilyen módja megfelel, igaz?
Megvan a bátorság a fontos dolgok elhagyásához, igaz?
Olyasmiket mondunk, mint "Ez most nem jó", de
Önmagunk vagyunk a sírástól és nevetéstől,
És aggódunk és visszakapjuk mindazt amit érzünk.
Élünk és létezünk és a mindennapi örömök
Boldoggá tesznek minket.
Hiszünk és próbálkozunk,
És ezt tesszük mindig.
Ilyenek az emberek.
Az ahogy elfelejtjük egymást, csodálatos!
Nagyon eltökélt vagy, mert belefáradtál, igaz?
Ezen talán meglepődsz, de senki sem bánja.
Azt gondolod eltávolodtál egyedül,
Mert nem akartál senkit bajba sodorni?
Az emberek...
Ahogyan segítünk egymásnak és vigaszt nyújtunk egymásnak.
És megállunk pár lépésenként,
Lélegzünk, mély levegőt veszünk,
És sóhajtunk néha.
Önmagunk vagyunk a sírástól és nevetéstől,
És aggódunk és visszakapjuk mindazt amit érzünk.
Ilyenek az emberek.
Az ahogy elfelejtjük egymást, csodálatos!
Ha megoszthatod a boldog időket valakivel,
Akkor soha sem leszel magányos, még a nehéz időkben sem.
Ez a megosztás öröme.
Ahogyan segítünk egymásnak és vigaszt nyújtunk egymásnak.
És megállunk pár lépésenként,
Lélegzünk, mély levegőt veszünk,
És sóhajtunk néha.
Önmagunk vagyunk a sírástól és nevetéstől,
És aggódunk és visszakapjuk mindazt amit érzünk.
Ilyenek az emberek.
Az ahogy elfelejtjük egymást, csodálatos!
Ahogyan segítünk egymásnak és vigaszt nyújtunk egymásnak.
És megállunk pár lépésenként,
Lélegzünk, mély levegőt veszünk,
És sóhajtunk néha.
Önmagunk vagyunk a sírástól és nevetéstől,
És aggódunk és visszakapjuk mindazt amit érzünk.
Ilyenek az emberek.
Az ahogy elfelejtjük egymást, csodálatos!
Mind meztelenek vagyunk,
És melegségre vágyunk.
Minden gyengeségünk és bánatunk közepette
És próbálunk tovább haladni előre valahogy.

KOKIA - Hana

Virág

Bár még oly kicsi vagy, Meg se tudnám mondani mennyi mindenre tanítottál meg.
Almelia, a sziklák felszínén nőve, felmelegíted szívemet.
Semmiség, hogy megvédelek e szeles Földön.
De valószínűleg mindig virágzol az utazók szívében.
Senkinek sem tudsz semmilyen kellemetlenséget okozni, virágozni fogsz szívemben.
Valószínűleg körbeutazod a világot emlékeimmel.
Átszelem az óceánt amire kitekintettél.
Átszelem az eget amire kitekintettél, Almalia, felmelegíted szívem.
Átszelem az óceánt amire kitekintettél.
Átszelem az eget amire kitekintettél, Almalia, felmelegíted szívem.
Tovább haladok, de van számodra hely szabad szívemben.
Egy hely ahol nincsenek szavak, nem létezik az idő fogalma, még csak formák sem léteznek.
Átszelem az óceánt amire kitekintettél.
Átszelem az eget amire kitekintettél, Almalia, felmelegíted szívem.
Átszelem az óceánt amire kitekintettél.
Átszelem az eget amire kitekintettél, Almalia, felmelegíted szívem.
Átszelem az óceánt amire kitekintettél.
Átszelem az eget amire kitekintettél, Almalia, felmelegíted szívem.
Átszelem az óceánt amire kitekintettél.
Átszelem az eget amire kitekintettél, Almalia, felmelegíted szívem.
Átszelem az óceánt amire kitekintettél.
Átszelem az eget amire kitekintettél, Almalia, felmelegíted szívem.
Átszelem az óceánt amire kitekintettél.
Átszelem az eget amire kitekintettél, Almalia, felmelegíted szívem.

Miyavi - Gravity

Gravitáció

A szürkés ég a fák sóhaja
Ez a sáros, fekete eső a Föld könnye

A szájat eltömíti a beton
Az orr, szintén, lehull az érdekektől
Ez még mindig ok az életre?
Ez még mindig óvni való érték?

Számunkra, egy kis bolygó kis lényeinek
Már túl késő imádkozni
Mindent elnyelt
Egy torz születés magyarázat nélkül

Hamarosan eltörök

Engedj ki

Egymás rövid lábait húzkodva
Egymást hibáztatjuk
Hová tűnt az álom, amit körbeöleltünk?
Mivé torzult el?

Az önzés önzést szül
És mást is önzésre buzdít
Ha azt gondolom én önmagam vagyok
Ebben a rohadt láncreakcióban

Betegnek érzem magam

Ő csak sír, sír, sír...

KOKIA - Ashioto

Lábnyomok

Ezekben az elnyűtt cipőkben,
Ahogy az évszakok változnak,
Határozottan indulok minden felé.
Most hogy vissza tértem e távolságból, megállok.
Letaposott sarkaim nyoma,
Mindig emlékeket hoz vissza.
Magányos lábnyomaim kört alkotnak.
Még ha nincs is erre út,
Amíg képes vagyok járni, képes leszek mozogni.
A lábnyomok amiket tudtomon kívül hagytam, tudtomon kívül
Magam mögött hagyom.
Átszelem az aszfaltatot,
És sétálok egy kicsit a talajon.
Érzem az út durvaságát és tovább haladok.
Kitaposok egy utat amerre senki sem járt korábban.
Még ha nincs is erre út,
Amíg képes vagyok járni, képes leszek mozogni.
A lábnyomok amiket tudtomon kívül hagytam, tudtomon kívül
Magam mögött hagyom.
Még ha le is rúgom cipőimet, szívem ugyanolyan marad,
Nem felejtek, nem változom.
Lábnyomaim körbe veszik az utat a holnap felé.
Még ha nincs is erre út,
Amíg képes vagyok járni, képes leszek mozogni.
A lábnyomok amiket tudtomon kívül hagytam, tudtomon kívül
Magam mögött hagyom.

KOKIA - Tomoni

(Együtt)

Az eső szüntelenül hull,
E fagyott Földön.
Szívem darabokra szakad,
E hegyfokon.
Megosztottál velem
Egy darabot a tenger erejéből,
És az ég végtelen távolságából.
Egy magányos fénysugár
Ragyog át a felhők közül.
Ha kinyújtom kezeim,
Áramlani fog felőlük.
Örökké bámulom az eget,
Ezért hallhatom hangját, ha közelít.
Hallgasd a Föld hangját,
A hömpölygő hullámokat és a dühös eget.
E Földön születtünk,
Ezt a vizet ittuk.
Nem felejtem
A talaj illatát.
A hegyek,
És az erdők,
Hová tűntek?
Az áramlás időt vesz igénybe,
Hogy végül egy úttá váljon.
Emlékezz,
Az emberekre akik ültettek valamit e hatalmas Földbe.
És együtt éltünk,
Szívünk egy ritmusra ver.
Minden eltávolodott tőlünk,
E fekete fehér és szürke világban.
Még az a kis zöld is,
A színek hirtelen eltűntek.
Semmi sem maradt,
Amíg még emlékszünk milyen is a zöld szín,
Hozzuk vissza együtt, hozzuk vissza együtt.
A természet mondta nekünk, hogy egy kicsit tovább fogunk várakozni.

Dir en Grey - Glass Skin

A látásom elhomályosul
Az üveges ég, a szél színe
A körhinta egyedül játszik
Integetek
Elgyengült hangom fontosabb a lelkiismeret-furdalásomnál
Holnap alszom, elhagyva önmagam

Üresebb, mint egy komédia könnyei
Elfognak, majd elpusztítanak
Itt...

A sötét reggelen én vagyok a keret az ablakban
Felébresztem alvó bőröm, és megérintem a nedves képet
Lehullanak a virágszirmok a folyót éltetve, merre indulsz?
Kezem a lezárt, súlyos ajtóra teszem
Ez egy parádéra emlékeztet, a csend megint nevet a tényen,
hogy ma éjjel megint nem fogok aludni

Üresebb, mint egy komédia könnyei
Elfognak, majd elpusztítanak
Itt, legyen szerelem...
A tréfásan táncoló évszakok vég nélkül megsebeznek
Elfognak, majd elpusztítanak
És megolvadnak az álmoktól, miket kinyújtok

Vérzek az utamon, mindennel kárpótolva téged
Milyen nehéz a vér?
Boldogság és szomorúság túl közel fekszik egymáshoz

A kéz, ami holnap születik, egyszerűen tiszta lesz, semmi más
Most alig látlak téged a könnyeimtől

Üresebb, mint egy komédia könnyei
Elfognak, majd elpusztítanak
Itt, legyen szerelem...
Van ott egy óriáskerék, ahonnan láthatlak
Az omladozó dallam
édes és gyönyörű, ez félelmetes
Az árnyék, mit felfed a nap, beleég az emlékezetembe
És ez megérinti a szívemet, jobban mint a felszínes szavak

2010. október 30., szombat

Versailles - Episode

(Music & Lyrics: KAMIJO)


Akárhányszor pislogok, elérem a harmonikus nyugalmat
ebben a gyönyörű erdőben
A hullócsillagot üldözöm...

Akárhányszor pislogok, igazság és hazugság visszatükröződik
A hullócsillagot üldözöm... Mulandóságba olvad

A hullócsillagot üldözöm...

Versailles - Sympathia

(Vonzódás)

Így megbámulni, az álmok folytatódnak
Kitörlik az emlékeket, a sebek, amiktől nem szabadulok

A szél megáll, a viharos tenger meghal
Az éjjelnek vége, a reggeli nap oly tiszta

A csillogó tó túlpartjáról engem nézel, és integetsz
Téged üldözlek

És abban a pillanatban, amint megragadom a karodat,
te eltűnsz

Így megbámulni, az álmok folytatódnak
Kitörlik az emlékeket, a sebek, amiktől nem szabadulok

A két kiválasztott dolog, szavak és gondolatok
Vagy még mindig észrevétlen szerelem van ott?
Hazugságok és valóság nélkül, élet és halál nélkül
Ilyen világra vágyódom
Álmodok, ugye?
Amíg a sötétségben énekelek

Csak megsebezlek
Belefulladtam a gyenge álmomba, ugye?
Emberek közt létezve, az elfeledett szerelem, mindkettő ott van

A fájdalom eltűnt veled együtt
Ez a test, bármilyen nyom nélkül
Megöl, hamuvá változtat engem
Örökkévalóságra vágytam, de
a kezednél...

Így megbámulni, az álmok folytatódnak
Kitörlik az emlékeket, a sebek, amiktől nem szabadulok

Ha lehunyom szemeim, és behúzom a nehéz függönyt
Te csak meggátolsz abban, hogy lássak
Szívemben őrzöm azokat az elárasztó gondolatokat
Csak hagyd, hogy így aludjak el

2010. október 22., péntek

MUCC - Kataribe no Uta

(A mesemondó dala)

Most eléneklem egy ember dalát,
Aki átadta magát a kapzsiságnak és lessülyedt egy disznó szintjére.
A körforgásban míg valami gyrapodik, valami elvész.
Az eredmény feledésbe merül még akkor is, ha a határtalan kapzsiság kívánta.
Kétségkívül büszkén sétálgatni, hivalkodás a duzzadó hassal.
Egy nap volt egy álmom de már félredobtam.
Igaz emlékeim.
A szemét túlcsordul kezeimben, körülnéztem, elszántan keresve.
Azon a napon szerelembe estem, távoli emlékek.
Hol hagytam azt az arcot, azt a hangot, azt a melegséget?
Cipelve ezt a szemetet, az igazság,
Amire igazán vágytam létezik itt?
Mindent megkaptam? Mindent elvesztettem?
Kíváncsi vagyok, melyik az?
Azon a napon szerelmesek voltunk, most csak egy öreg emlék.
Mosolyod, könnyáztatta arcod feltűnik elmémben, majd szertefoszlik.
Egy ember dala aki átadta magát a kapzsiságnak,
Ez egy vicces mese, nem?
Az én dalom, aki lesüllyedt egy disznó szintjére, gyerünk, nevess.

The GazettE - Calm Envy

(Nyugodt irigység)

Olyan mintha elmerülnék a hulló eső hangjában.
Ez az ígéret kinek az álma, kinek szól ez az álom?
Mindannyiótokat látni akarlak. Mindannyiótokat szeretni akarlak.
Ez a módja, nem?
Mikor kezeink egymásba fonódnak,
Itt van ez az ismeretlen illat, ami a szemben lévő felől árad.
Bár képes vagyok normálisan lélegezni, végül szétporladok.
Bárcsak képes volnál jobban szeretni csupán azoknál a szavaknál,
Csak benned tudnék hinni, ahogy előttem állsz.
A hirtelen megmutatkozó múltban, az idő amit megérinthetnénk,
Nem töltheti be a törékeny ürességet, azokon a könnyeken úszva.
Bár én nyugalmat találtam e békében,
Te, aki mögöttem állsz, kitörsz bensőmből.
Mindannyiótokat látni akarlak. Mindannyiótokat szeretni akarlak.
A válasz egy mosolyba fullad.
Nem szereted a mindennapos sötétséget, mikor elveszett.
Cipeljük azokat a láncokat amiket nem hagytam eltűnni.
Annak ellenére, hogy rádzúdítom e szavakat, bárcsak képes lennél szeretni.
Csak benned tudnék hinni, ahogy előttem állsz.
A hirtelen megmutatkozott múlt, minden érintésed fáj.
Szeretni akarlak a bennem tátongó űrrel.
Mert nem fogom hagyni, hogy lásd ahogy letörlöm könnyeim.
Nincs min nevetni előttem.
Ezek nem mi vagyunk, elrejtve a jelentést (viszlát).
Hogyan kívánhatnám, hogy együtt sírjunk (búcsú).
Többet, mint csupán visszagondolni rá, azt akarom, hogy elfelejtsd.
És vigyél engem erre az üres helyre.
Ne kergesd azokat a múló napokat.
Ne hagyj el többet, csak amit már elhagytál.
(Legalább...)
Megőrzöm e búcsút, ahogy álomba merülök.
És a gyenge melegség tovatűnik, akár a dohány.
A nap ami nem tér vissza, a személy, akit szerettem.

The GazettE - Ito

(Fonál)

Kapcsolatunk kezdetétől fogva,
Olyan mintha másfél éve vált volna ilyenné...
Megvannak a magunk vitái, és szóba került már a szakítás.
Az idő amit együtt töltünk
Lassan
Fokozatosan
Csökken.
Tiszteletünk egymás felé
Megváltozott.
Az egyetlen aki őrizte ragyogó mosolyod
Én voltam.
Próbáltam felejteni.
Érzéseim irántad
Valahogy úgy tűnik végül
Felismertem őket.
Sok időbe telt, nem igaz?
Mindig egyedül voltál
Sírtál, nem igaz?
Sajnálom.
Minden amit mutattam csak magányos gondolatok voltak.
Június 8, egy makulátlan nap
Ma van a szülinapod.
Volt egy aprócska torta
És te, mint egy gyerek örvendeztél.
Minden
Telve volt
Telve volt
Telve volt boldogsággal.
Nem számít hány év
Örökké így fogok emlékezni.
Az egyetlen aki lerombolta mosolyod
Én voltam.
Meg akartalak érteni
Jobban mint ahogy bárki képes lett volna rá.
A tengerparton ahol sétáltunk
Most csak egy ember lábnyomai vannak.
A szív ami csak előttük zárult be
Akkor amikor láthatatlan, messze van.
Amire én emlékszem
Semmi más, csak a jó dolgok.
Mikor ezekre gondolok, boldog vagyok.
Bár minden és minden más nehézkes volt
Találkoztam veled.
Ezért, igazán boldog vagyok.
Vissza akarok térni arra a nyárra, mikor veled, akit elvesztettem, együtt voltam...
Vissza akarok térni arra a nyárra, mikor veled, akit elvesztettem, együtt voltam...

2010. október 21., csütörtök

The Gazette - Crucify Sorrow

(Kínzó bánat)

Te vagy a bőrét levedlő megtört rovar,
Mivel fejed letört, megfulladsz.

Megkötözött szíved legmélyéről,
Megtartod házikedvenced, míg meg nem hal.
"Ez az érzés olyan akár egy lebegő álom"
Ez több mint képzelt fájdalom,
A valóság magánya elviselhetetlen.
"Akkor hamuként fogom végezni?"
Ezek a szomorú szavak a te szádból származnak,
Teljesen betakarnak.

Mi késztetett arra, hogy a látott képeket akard megmutatni utolsó pillanatodban?
"Egy szárny nélküli, zuhanó lepke képe"
A nyomasztó sötétség árnyakéi nem érintettek,
Nem értem miért merül feledésbe a szenvedés.
Te, aki e reszkető testbe szorultál, te vagy születésem napjának szele,
"Legalább" emlékszem melegségedre.
De a dolgok amik terhemre voltak nem tűnnek el,
Újra tudok nevetni "egy napon",
Keresem valahol.

Oly vágyódó énem...
A magány legmélyén megbénult láb,
"Egy kép amely tovább rohad"
A nyomasztó fordított árnyék soha többé nem tűnik el,
Te porrá leszel ezért fájdalmam nem rohaszt.

Szeretett helyek amelyek nem hazudnak a napon,
A hangyák amik a Földön nyüzsögnek összegyűlnek, hogy egyenek,
Utánoztam féltékenységed irigységgel.
A szánalom megfesti árnyékod.

2010. október 6., szerda

KOKIA - Tenshi

(Angyalok)

Leszálló angyalokra ébredtem,
Ha elvesztenék szárnyaikat milyenek lennének?
Még ha rejtve vannak előtted, akkor is hallhatod szívdobogásukat,
Ami szerelembe ejti az embereket.
Elvesztettem ami bántotta szívem,
Ez szerelmünk tesztje.
Érzések amiket képtelen vagyok szavakba önteni követik orcádat.
Ma csak hozzád akarok simulni és kitalálni kik ők.
Ez a megformált világ oly múlandó.
Elvesztetted az igazság meglátásának képességét.
De én hinni akarok és választani.
Angyalok jelei hullanak ránk.
Mi pótolhatatlan? Én tudom mi az.
De az érzések amiket képtelen vagyok szavakba önteni követik orcádat.
Ma csak hozzád akarok simulni és kitalálni kik ők.
Érzések amiket képtelen vagyok szavakba önteni követik orcádat.
Ma csak hozzád akarok simulni és kitalálni kik ők.
Érzések amiket képtelen vagyok szavakba önteni követik orcádat.
Mi pótolhatatlan? Én tudom mi az.
De az érzések amiket képtelen vagyok szavakba önteni követik orcádat.
Leszálló angyalokra ébredtem,
Ezt a Földet választották.
Pusztán a jövőnk kedvéért.

KOKIA - Arigatou

(Köszönöm)

Mindenki elveszít valamit, mielőtt felfogná.
Én hirtelen felfogtam, hogy elmentél,
Csupán emlékeket hátrahagyva.
Boldogság közepette, elvesztettük szavainkat,
Mint a babák,
Mint a kóbor macskák az utcasarkokon.
Egy halk sikolyt hallok.
Ha még egyszer láthatnálak,
Csak egy dolgot mondanék: köszönöm, köszönöm.
Még ha néha bántottál is,
Tovább akarlak érezni.
Legalább megvannak az emlékeim, hogy megnyugtassanak.
Mindig arra végyom, hogy itt legyél.
Ha még egyszer láthatnálak.
Csak egy dolgot mondanék: köszönöm, köszönöm.
Ha még egyszer láthatnálak.
Csak egy dolgot mondanék.
Ha még egyszer láthatnálak.
Csak egy dolgot mondanék: köszönöm, köszönöm.
Még ha néha bántottál is,
Tovább akarlak érezni.

LM.C - Sentimental Piggy Romance

Hello - Elő a térképpel, hisz az idő csodás. Jóreggelt, pitypang!
Mily hosszan - Bámultam keresztül a mezőn nem törődve az idővel, mikor megláttam őt.
Hey ho! (ho!) Egy olyan szégyenlős lánynak mint én, nem maradt más mint a távolról csodálás.
Mondd ho! (ho!) Ha csak szívemben kiáltok, nem fog megfordulni.
Hátulról nézve, ahogy sétál, ahogy rázza a sörényét,
Még most is, szívem lángba borul.
Oh...
Ez a szerelem valószínűleg nem teljesülhet be. Még csak a közelébe se tudok kerülni.
Mert ilyen duci lányként amilyen vagyok, megenne engem.
Tudom...Olyan büszkének tűnik sörényével, és ordításával ami áthalad a dzsungelen.
Miért nem...Miért találkoztunk egyáltalán mi ketten?
Még akkor is ha ennyire mások vagyunk.
Körülöttem mindenki ellenzi, azt mondják 'nem kéne'.
De, szemeimmel, nem látok többé semmi mást.
Ah...
E szerelem sosem ér véget. Nem érdekel ha ez egy szerelem mely sosem teljesülhet be.
Ha nincs baja a duci lánnyal aki vagyok,
Nem érdekel ha felfal.
Aaaaaaaaaaaaah&#˘!$ߣ¤Đđ@!?!!!!! Észrevett.
Felém rohan...de nem! Nem! Nem! Én nem vagyok képes erre.
Szerelmem "A malacok talán repülhetnek" Gyorsan el kell rohannom.
Mert mingyárt felfal.
("A malacok talán repülhetnek!")

Girugamesh - Shizumu Kako

(Süllyedő múlt)

Hazudnék ha azt mondanám semmit sem bántam meg.
Lassan megöltem szívem mialatt találkoztam veled...
Gyűlöltem magam, azt gondoltam ronda vagyok.
De csak te voltál túl kedves...
Felébredtem, átadtam magam a magánynak.
Még keserűség és irigység övezi a múltat.
És most megtanultam...hogyan blöfföljek egy kicsit.
De most már túl késő,
Mikor megfordulok,
Te nem vagy itt többé...
Tovább...
Kiszabadulok a szorító kötelekből
Tovább...
Gyerünk...
Még nem tudom mit fogok elhagyni,
És mit fogok elhajítani,
De ezt a szerelmet örökké szívemben őrzöm.
Találkozni veled és látni téged,
Úgy érzem ez magával ragad...
Mit jelent igazából bántani egymást?
Kutatva valami után, indulva valami felé,
Kezeimben...

Girugamesh - Kowareteiku Sekai

(Omladozó világ)

Mert fehér, azt mondta fehér akar lenni.
Mert fehér, valami összekeveredhetett benne.
A kis edényben levő víz megtisztult,
A színek lassan beleolvadtak.
Végül is az emberek mocskosak.
Az emberek bemocskolják egymást,
És e bolygót melyen mindannyian élünk.
Megfojtják önmagukat.
Hogyan tudnád leírni azt a kort,
Mikor a fák hidegen felnéznek a föléjük tornyosuló épületekre?
A Földet véres kezek érintik,
Kedvesség nélkül, és a virágok elhervasztva.
És e szívtelen kéz által,
A bűntelen holnap szörnyethalt.
Végül is az emberek mocskosak.
Az emberek bemocskolják egymást,
És e bolygót melyen mindannyian élünk,
Ezt az omladozó világot.
E civilizációban miféle életet tudsz elképzelni; ez az amire vágytunk?
Ebben az önző egoista harcban,
Nem vércseppek hullottak, hanem a bolygó könnyei.
A Föld, évmilliárdokkal ezelőtt született,
De az időnek az a kis része mikor léteztünk csak pár pillanat volt.
Képtelenné váltunk tetteink következményeinek visszafordítására.
Jóvátehetetlen a létünk.
De én ismertem romlatlan szerelmet.
Bár a vég közel van, te, aki képes vagy szeretni rendben leszel.

2010. október 4., hétfő

Versailles - The Red Carpet Day

(A vörös szőnyeges nap)

Ah... Természetesen "örök életet" kívánok
De a testemet elárasztja a sötétség

Ah... Az utolsó kívánságom, hogy "együtt haljunk meg"
És ő az, aki ezt kívánja, ugyanabban az istenben hisz

A tükör pókhálóvá változik, és a fény eltűnik

Ah... ebben a szunnyadó korszakban, külön mindentől
Az istenek lenézik a küzdő népet

A tükör pókhálóvá változik, és a fény eltűnik

A vörös ágyon, az élet, ami
a nyakadból áramlik, belém ömlik
Azt mondod "gyere közelebb hozzám", átölellek
Vajon miért hisznek az emberek istenben?

Ezen a vörös padlón kúszva
Miért hisznek az emberek olyan naívan istenben?

A vörös ágyon, az élet, ami
a nyakadból áramlik, belém ömlik
Azt mondod "gyere közelebb hozzám", átölellek
Vajon miért hisznek az emberek istenben...




A négy Versailles fordításért köszönet Michiyonak ^^

Versailles - Princess

(Hercegnő)

A bimbózó, bájos virág kettétörik, ez megérinti a szívet
annyira átlátszó, és múló

Azt mondta "Virág akarok lenni"
Azt mondta "Nem egy pillanat vagyok"

Kedvesem, te aki elrejted nedves szemeid
Amióta ezt a fájdalmat érzem a mellkasomban, nem tudok lélegezni
Drága Hercegnőm

Meg akarom védeni a szomorúságot és gyengeséget benned, át akarlak ölelni
amióta visszatért beléd, amit a karjaimban akarok tartani
Néha valaki könnyeket hullajt olyan dologért, ami gyengeséget mutat
jobb, ha átázik ezekkel a könnyekkel a szív, és nem szárad ki

Az igazság, hogy itt vagy, de az idő nem térhet vissza
Ne kívánd, hogy ne tudj mást visszautasítani

Drága Hercegnő...
Legkedvesebb virág...
A részem vagy
Ezért legyél mellettem
Mostantól...
A karjaimban
Bízni fogsz bennem
A szemeimben

Kinyújtod összes szomorúságod és magányod, a véletlenre bízva
Még a hit is erősen virágzik, akár egy virág az esőben
Tényleg bízni akarok olyanban, aki még csak rügyezik?
Értem... most könnyektől nedves a szívem

Meg akarlak védeni, ezért erősebben ölellek karjaimmal
addíg, míg egy nap biztosan visszatér majd beléd

Miért dobják el a szárnyakat?
Miért ölelik át a szomorúságot?
Miért tudnak kedvesen megváltozni?

A könnyekkel, melyek ezt a szívet színezik
A melegséggel, mit ezek a karok árasztanak
Valaki jöjjön, és tanítsa meg a választ

Drága Hercegnőm
Drága Hercegnőm
Drága Hercegnőm......

Versailles - History of the Other Side

(A másik oldal története)

A játékok a halottak búcsúival, szerelemben és esőben áznak
Anélkül, hogy látnánk szomorúságukat
Közelről nézünk saját szívünk mögé
Csak védjük a törékeny gondolatokat

A csend pillanata erőszakosan hív közelebb
És megtámad minket

Ah... ha ugyanabban a korszakban születünk
Akkor legalább az utolsó pillanat...

Az istenek talán erre sóvárogtak
Kettészelni a tengert és a földet
Nevetni az emberek csatáin és könnyein

Most csak egy égre nézünk fel
Ezt a dalt azoknak adom, akiknek nincs szárnya
Egyszer egy gyönyörű virág nyílik majd ezen a világon
Együtt ezzel az idővel...

A fekete szárnyak majd megállítják az időt

Ah... Még mindig céltalanul vándorlok, álmatlanul
Elég volt... Szívem pihenni akar
Most tipord össze kétségeid a lábaddal

Az emberek azért születnek,
hogy valakit szeressenek, nem igaz?
Legalább megtanítják egymásnak a szerelem különböző útjait

Most csak egy égre nézünk fel
Ezt a dalt azoknak adom, akiknek nincs szárnya
Egyszer egy gyönyörű virág nyílik majd ezen a világon
Együtt ezzel az idővel...

Versailles - Ascendead Master

Ezt az íjat soha nem lehet megjavítani, sosem tér vissza
átölelték és felébresztették az elsötétülő felhők között

Szeretni valaki mást, közel lenni hozzá
egy végzet, mit tudatlanul elvágtunk

Az emberek mind bűnösök, a bárkát rángatják
Most jönnek azokkal a kezekkel égetni el a magányt

A forradalom gyönyörű, egy szerenád, ami lángra lobban
Bűnös nyakadba harapok
Oly vörösen, erősen, hevesen éget, ez veszélyes
Kiszívom bűneid és csúnyaságod

Köd lebeg a fekete tenger felett
az emberek kieveztek, és isten elsüllyesztette őket
Ah... mondd el nekem, szülő rózsám!
Nem tudok megbocsátani, ez az én büntetésem is?

Én a keresztező bárka utasa vagyok
Uralkodója a magánynak, együtt az örökkévalósággal

A forradalom gyönyörű, egy szerenád, ami lángra lobban
Bűnös nyakadba harapok
Égesd halálra a magányt! Erősen, hevesen égjen
Kiszívom bűneid és csúnyaságod

Bűnös utas vagyok, aki leszállt a bárkáról
Igen... az örök bűnös
A forradalom gyönyörű, egy szerenád, ami lángra lobban
Bűnös nyakadba harapok
Ilyen szenvedélyesen, hevesen ölelkezni, ez veszélyes
Kiszívom bűneid és csúnyaságod

Ennél az elhagyott oltárnál
Istenné válok

Ah... nem ezt kívánja minden ember?
Nyomorult, örök életet...

Gyűlöletté válik, és a magánnyal harcol
Most kiszívom belőled, ez az, hunyd le szemeid