2010. június 10., csütörtök

The GazettE - Chizuru

Nincs semmi a leveledben, csak olvashatatlan jelek.
Bár láthatnálak és tőled hallhatnám.
Nem szoktam hozzá a sápadtsághoz, a visszhangzó sóhajhoz.
Ha érteném az ég színeit megmenekülnék, de
El akarom felejteni az ostoba légzést egy nap.
És az érte való sóvárgás, úgytűnik elhallgat.
A megfordult holnap, ha éneklem azt a dalt, tövisek kísérik álmom.
A korlátozás ami körülfonta a testem.
Akárhányszor az elme aludni látszik.
A melegség ami simogatja arcom olyan családias, oly gyengéd.
Az árnyék amit a bizonytalan szünetben láttam, a meleg színek álma.
A szemem, ami téged néz.
Még ha akkor is jön el a nap mikor szem elől téveszt.
Kérlek emlékezz a tűzre ezekben a szemekben.
A nap mikor a napfény átszűrődik a leveleken.
Nem foglak tudni idehozni.
Az eltakart sápadtság reszket.
Akárhányszor tűnnek elfeledtnek a szavak.
A hulló könnyek, hová tartanak?
Mondd ki a nevem.
Zárj egy megsemmisítő ölelésbe.
Azontúl, félek az elvesztésüktől.
Hol énekled a dalt rólam?
Még ha fülelek is, a visszhang egy bizonytalan szívverés.
Nem emlékszem a lázra ami arcom simogatta.
A rideg valóság amit a bizonytalan szünetben láttam.
Az ezer szárny oly apró.
Odasimulnak a kívánságodhoz.
Ahányszor nem visszonozzák mosolyod, csak az
Az emlékek végén amik számoltak a sóhajokat...
Hallom a hangod.
A reggel amikor minden semmivé foszlik.
Mi ketten sosem válhattunk eggyé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése